Több mint egy éves történet zárult le a héten. Tavaly ilyenkor már a végén jártunk a tanodapályázat megírásának, hiszen közeledett az év végi határidő. Aztán jött a hosszú csönd, majd szeptemberben a botrányos eredmény, érthetetlen bírálattal – amire például így reagáltunk. Meglepő módon az Emmi tulajdonképpen elismerte a hibát, így esély mutatkozott valamiféle megoldásra. Ennek eredménye a december elsejével kiírt új pályázat. (Tisztázzuk, hogy ezt nehéz elfogadni valós megoldásként, hiszen a problémásnak elismert nyertes lista érvényben maradt.) Az új pályázat társadalmi egyeztetésén többek között mi is jeleztük, hogy a lehetséges támogatottak köre kissé szűkre sikerült, tekintve, hogy az előző pályázat elbírálása során hiba történt. Ennek ellenére maradt az eredeti szöveg, ami többek között azt jelenti, hogy mi nem pályázhatunk. Már önmagában az is kérdéses, hogy miért biztosíték a minőségre, hogy valaki régóta működik, de ha már ezt választották, akkor érthetetlen, hogy miért csak tanodapályázattal lehet bizonyítani, hogy régóta működik valaki. De ha nem, hát nem. Megértettük. A döntéshozók szerint az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodája nem tartozik a támogatásra érdemes nagyjából 300 tanoda közé.
A végtelen felháborodáson túl valahol azért jó túl lenni ezen a hercehurcán. Most már biztosan tudjuk, hogy más úton kell járnunk, és ha képesek leszünk megoldani a finanszírozást, akkor jobb is lehet ez az út. Például a héten a Tanodahálózat konferenciáján az OH által vázolt erőltetettnek és szakmaiatlannak tűnő mérési koncepció sem szakad a nyakunkba, ahogy a sok-sok indokolatlan adminisztráció sem. Persze az anyagi biztonság nem lett volna utolsó.
Mi azonban az Igazgyöngynél úgy döntöttünk, hogy 2016 nyarán megkezdjük a pályázatunk megvalósítását – ez volt az eredetileg tervezett kezdés is. Az eredmény, a botrány, a kizárás még sehol sem volt, gyerekek azonban mindenütt. Így felvettünk három pedagógust és belevágtunk a szakmai programunkba, mert hiszünk benne.
Eltelt három hónap, lassan felülvizsgáljuk az egyéni fejlesztési terveket, értékeljük az eddigi időszakot. Különös aktualitását adja mindennek az, hogy nem pályázhatunk, így ha felülről nem jön megerősítés, akkor körül kell néznünk a saját házunk táján.
Elsősorban a kapacitást szerettük volna növelni: heti három nap helyett ötöt vagyunk nyitva, és ez a tanulási naplónk tanúsága szerint azt eredményezte, hogy meg tudtuk duplázni a gyerekekkel töltött időt. A tavalyi év szeptember-november időszakához képest 190 órával többet voltunk a tanodásokkal tanulási szituációban. Mindezek mellett azt is elmondhatjuk, hogy az alig több mint 300 fős településen a tanév végi harmincas létszámhoz képest szeptember óta negyvenen voltak nálunk tanulni. A két adatból kiolvasható az is, hogy egyénileg is többet lehetnek velünk, ami minőségi előrelépéshez vezethet. Tavalyig csupán heti két esti programot (disputa, társasjáték) biztosítottunk, körülbelül 8-10 főt elérve. 2016 szeptemberétől új programok sokasága jelent meg a meglévők mellett (pl. cirkusz, mozi, kézműves foglalkozások, disputa a kisebb korosztálynak) és több mint 50 fő fordult meg ezeken.
És hogy eredményes-e a munka? Vannak történeteink. Az új beiratkozókról, akik például felnőttek, dolgoznak, de esti iskolába is járnak érettségiért, vagy aki hetedikes és magától megfogalmazta, hogy mely tárgyakból van szüksége segítségre, vagy a srác, akit évek óta figyelünk közelről, de nem elég közelről, mert a családja eddig nem engedte hozzánk. De vannak történeteink régiekről is, akik kihullottak, akik az iskolát is abbahagyták, de most kitalálták, hogy nyelvet kéne tanulni, hogy értsék mi van a neten, és az egyikük már kacérkodik is azzal, hogy csak folytatni kéne az iskolát a nyolc osztályon túl is. Vagy küzdelmekről, mert sok az ötödikesünk, és az ötödik az nehéz, mert új tanárok, új tananyagok, rosszabb jegyek és nehéz nem elfutni, hanem túlórázni, nap nap után jönni és tanulni. És van rengeteg történetünk nehézségekről, új kihívásokról, megoldatlan helyzetekről, de válaszként ott vannak a tanulási naplóink minden tanulásról, értékelésekkel, ötletekkel, kérdésekkel, amikre lehet építeni. És még mindig úgy tűnik, hogy a napló remek eszköz a nyomon követéshez, a tervezés támogatásához, a reflektív munkához, a gyerekek megértéséhez, és talán méréshez is.
Szóval valahogy így vagyunk; többszörösen rendszeren kívül, pályázatból kizárva, “hivatalosan” nem létezve, de benne a nagy-nagy valóságban, a mindennapokban.
