Sok minden gyűlt össze az utóbbi hetekben bennünk, motivációval és a saját ráhatásunkkal kapcsolatban. Jó is, rossz is. Kezdjük talán a nehezebbel.
A gyerekek és most már felnőttek különböző motivációval érkeznek. Van, akinek folyamatos segítségnyújtás kell egy tantárgyban, van, aki leckét írni jön, van, aki a nyolcosztályt szeretné elvégezni vagy egyszerűen van az is, aki szeret velünk tanulni. Látjuk azt, hogy ezek a motivációk néha ingadoznak: eltűnnek, visszajönnek, erősödnek. És akkor nehéz, ha ezek eltűnnek vagy nincsenek meg. Ilyenkor megpróbáljuk megtalálni, hogy mi lehet a probléma, ami miatt ez eltűnt. Talán nem szereti a tanodát, nincs rá szüksége, rossz időben van, mással szeretne járni, korábban jönne? Például van, aki azt szeretné, hogy suliból hozzuk el, van, aki inkább suli után jönne. Ha sikerül kideríteni, hogy mi a gond, ami nem minden esetben jön össze, akkor megpróbálunk megoldást keresni rá. Más időpontot, sok játékot, kevesebb tanulást kínálunk föl. De az is lehet, hogy ezek sem vezetnek semmihez és ugyanott toporgunk, mint előtte. Ilyenkor előfordult már korábban, hogy elveszítettünk egy-egy gyereket. Legutóbb szeptemberben, teljesen tudatosan kérte az egyik tanodásunk, hogy hadd iratkozhasson ki, de máskor inkább az volt jellemző, hogy egyszerűen néhány hónapos el-elmaradozás után megszűnt a kapcsolat.
Olyan is van, hogy nem a motivációval van a probléma. Az még meg is van, el is jön a tanodába, de a foglalkozásokon és közös programokon nem találjuk a jó eszközöket vagy tevékenységeket, ahhoz, hogy lekössük a figyelmét és unatkozik vagy más nem éppen konstruktív elfoglaltságba kezd. Ilyenkor is próbálkozunk, de előfordul, hogy nem találjuk a jó utat. És rossz azt érezni, hogy nincs meg az eszközünk, nem tudunk mit tenni, vagy amit teszünk azt inkább csak szükségmegoldásnak érezzük, és nem a jó megoldásnak.
Amíg néha elvesztünk egy-egy embert, addig közben ott vannak a sikerélmények is. Egyre több szülő (és néha tanár is) keres meg minket konkrét kérésekkel: gyakorolnivalók, extraalkalmak beiktatása, amiket időnk és erőnk teljében igyekszünk teljesíteni. Nem csak egy-egy gyerekre juthat több időnk idén, hanem új emberek is csatlakoztak a délutáni tanulásokhoz. Mind saját kérésre. Lett például teljesen új tanodásunk, aki nagyon lelkesen, minden újdonságot magába szívva tanul nálunk. Lettek régi-új emberek, akiket egy-két éve a táborokban elveszítettünk, de most megkerestek minket, szeretnének járni. Egyikük minden héten ugyanazt a két tantárgyat szeretné átnézni, és úgy gondolja, hogy néhány hét után jobban érti az iskolai anyagot és reménykedünk, hogy ez a suliban is látszani fog. Mindenesetre a tanár már megdicsérte. Másikukkal tavaly a tanodában is elkezdtük a munkát, amikor iskolás lett, de akkor még nem tudtuk motiválni, néhány hónap után elengedtük. Most, egy évvel később, anyukájával kerestek minket, és azóta folyamatosan jön tanulni, mozizni, kézműveskedni. Nem ő az első eset, akinek nem egyik pillanatról a másikra, de fokozatosan és teljesen magától megváltozott a motivációja, tavaly is volt egy ilyen tanodásunk. És az ő lelkesedése azóta is tart. És végül, de nem utolsó sorban lettek felnőtt tanodásaink. Ők esti iskolába kezdtek járni, az érettségire való készülésben segítünk nekik. Teljesen más, de legalább olyan jó élmény velük is a tanulás. Hihetetlen szorgalmasak és igyekeznek, így nincs nehéz dolgunk ebből a szempontból, habár néha egy-egy tanulás során velük együtt tanuljuk újra a középiskolai anyagot. Hát, nem könnyű.
Bármennyire is látjuk a sikerélményeket, azért mindig reméljük, hogy előbb-utóbb kis, pici kapaszkodót tudunk találni azokhoz a gyerekekhez is, akiket most úgy érzünk, hogy nem tudunk megtartani.
