Valószínűleg feltűnt már vonzódásunk a társasjátékokhoz. Tudatosan, kifejezetten pedagógiai céllal használjuk őket, de a tanodás hétköznapokról való beszámolóinkban ritkán szóltunk róluk. Mások voltak a fókuszok: online tanulás, motiváció, szaktárgyak stb. De talán az is igaz, hogy a foglalkozásokon is háttérbe szorultak a társasok, ami tavaly év vége felé kezdett megváltozni, idén pedig kifejezetten célunk, hogy jobban integráljuk a játékot a tanulásba. Ráhangolódásként, levezetésként, szocializációként, közösségépítésként, tanulásként. Ezért az eheti beszámolót teljesen a társasjáték-pedagógiának szenteljük. Hogyan keretezi a foglalkozásainkat a játék? Hogyan lesz része a foglalkozásnak? Miért fontosak a kétszemélyes társasok? Miért fontos megtartani, megújítani az esti játszásokat?
Bár a tanulások szinte mindig egyénileg zajlanak, mégis igyekszünk kihasználni, hogy egyszerre három-négy gyerek van jelen, így a foglalkozásokat rendszerint közös játékkal kezdjük, és ha lehet azzal is zárjuk. Ehhez pörgős, gyors játékokat választunk, mint az olvasós Dobble, a PIG, az Ubongo vagy az aktuális újdonság, a Gyümi. Ezek a társasok nyilván kapcsolódnak általunk fontosnak tartott területekhez, hiszen olvasni kell bennük, számolni, alakzatokat rendezgetni, memóriát használni. De szinte mindegy mit játszunk, a fontos az, hogy közös a tevékenység, amiben a szabályokat betartva, a változó erőviszonyokhoz alkalmazkodva kell megállni a helyünket. Rengeteget meg lehet tudni ebből a pár percből. Látjuk például, hogy van, aki hamar feladja, akár az első sikertelen kísérletnél, és ez az attitűd komoly problémákhoz vezethet az iskolában, ahol bizony sok sikertelenséggel, kudarccal találkozhat. Ilyenkor elkezdünk kifejezetten neki való társasokat keresni, amelyek segíthetnek túllendülni azon a ponton, ahol általában kiszáll a helyzetből.
Az elsősök kiscsoportos foglalkozásain még több társast használunk, az éppen megcélzott fejlesztési területekhez illeszkedve. Velük próbáltuk ki először a Dixit által inspirált, Igazgyöngyös festményekből készített mesekártyát, ami igazán megmozgatta a fantáziájukat, sokszor egymás szavába vágva folytatták a képek alapján kitalált mesét. Náluk néha előkerülnek edukatív játékok is (pl. Kannst du rechnen?), de az igazi társasjátékok megismeréséből is legalább ennyit tanulnak, ráadásul utána tudnak kapcsolódni a nagyobbak tevékenységéhez is – és egyáltalán nem könnyű ellenfelek. Remekül Ubongóznak például, de nekik is minél előbb szeretnénk majd megtanítani a Gyümit.
A legelejétől fontos szerepet töltenek be a munkánkban a kétszemélyes társasjátékok. Három típust érdemes megkülönböztetni: absztrakt játékok (pl. Kalaha, Quarto), kétszemélyes társasok (pl. Jaipur, Rosenkönig), ketten is játszható társasjátékok (pl. Gyümi, Age of War). Amikor egyénileg dolgozunk a gyerekekkel fontos, hogy sok ilyen legyen a repertoárunkban, kellően sok lehetőséget tudjunk felajánlani, ahol a gyerek is érzi, hogy választhat, de mi is biztosítva látjuk a célok elérését. Igazi win-win szituációkat lehet így teremteni.
Az absztrakt játékok egyik kiemelt tulajdonsága szempontunkból, hogy gyorsak, több parti is lejátszható egymás után, így alkalmasak ráhangolódásra, levezetésre, lazításra egyaránt, miközben mégis gondolkodtatnak. Emellett pontosan kirajzolódnak az erőviszonyok: a gyerekek tudják kit tudnak megverni, kit ritkán, kitől kapnak ki mindig. Pozitív élmény és motiváció. Hihetetlen, ahogy újra és újra nekiveselkednek a tizedik vereség után is. Hisznek és kitartóak, a játék pedig hálás: hagyja, hogy megismerjék, jobban játsszák őt a gyerekek. Szóval megvan a jutalom: sok gyakorlással, az alapok átlátásával egy olyan játékban, mint a Kalaha, eltűnnek a különbségek és pillanatnyi gondolatok, hangulatok, a koncentráció dönt majd, mert a kezdőjátékos előnye elég nagy ahhoz, hogy megszorongathass, legyőzhess egy jobb játékost is. És ha már a Kalaha. Miközben játszani tanulsz (nyerni, veszíteni, küzdeni), egyfolytában számolsz is, ez pedig egy tanodában igazi kincs.
A kifejezetten két személynek szóló társasok legfontosabb szerepe a szocializáció. Játékstruktúrákat ismernek meg, játékkultúrát sajátítanak el. És közben gondolkodnak, taktikáznak, döntéseket hoznak, megfigyelnek egy másik embert. És nagyon jó játékok vannak ebben a műfajban. A Rosenköniget pl. egyre többen ismerik és szeretik meg, pedig nem rövid és nem is egyszerű, a gyerekek viszont nagyon ügyesek. Hamar túlléptek azon, hogy csak a saját birodalomépítésükre koncentráljanak, próbálják az ellenfél dolgát is megnehezíteni, így nem egyszer kerülünk vert helyzetekbe mi is.
Ketten játszani azért is jó, mert a még kevésbé ügyes játékosoknak több türelem jut, hiszen nincs sürgetés, nem piszkálódnak a többiek, nem kell más miatt sietni. Ez különösen akkor jó, ha később többen is játszanak adott játékkal: ismerni fogja a szabályokat, lesz gyakorlata, így “csak” a beilleszkedés, a többekkel való együttjátszás lesz új és nehéz feladat. Nekünk pedig a közösségépítés kiemelt célunk, szeretnénk, ha olyanok is tudnának együtt lenni, akik amúgy nem szoktak, a társasjáték pedig kiváló terep erre.
A kétszemélyes partik egyébként meglepőn jó interakciós lehetőségek is. Melyik gyerek szeret a tanulási-, iskolai problémáiról, a jegyeiről beszélgetni? Nálunk kevés, de a héten a feudális Japán területeiért harcolva (Age of War), kockadobások és lehelyezések között az egyik harmadikos sráccal megterveztük, hogy az amúgy elég jó hármas-négyesei miként javulnak majd a második félévben.
Az esti társasjátékozást a közösségépítés szellemében kívánjuk kicsit megújítani. És itt a remek alkalom, mert az összeszokott csapat több okból kifolyólag is megfogyatkozott. A héten már nyitottunk is “lefelé”: egy fiatalabb fiú is csatlakozott hozzánk. Ehhez persze úgy is kell játékot választani – az Age of War például tökéletes erre. Egyszerű játékmenet, néhány döntési szituáció, sok-sok szerencse. Garantált az izgalom és a jó hangulat, ami elengedhetetlen a konfliktus kezeléséhez. Egy kisebb befogadása egyik fél részéről sem zökkenőmentes. A beilleszkedéshez sok olyan viselkedési mintára lenne szükség, ami nincs meg, ráadásul a befogadó oldal is elutasító, hiszen kicsikkel játszani nem menő. Nem volt tehát egyszerű, de első lépésnek megfelelőnek gondoljuk: nem zárkóztak el teljesen és a folyamatos zrikálás mellett is élvezhető, jó volt a játék. Még második kör is lett, amire mindig lehet építeni.
Másnap aztán a nagyobbakkal továbbléptünk és újra elővettük a Forbidden Islandet, ami ugye egy kooperatív játék. A karácsony előtti alkalmon még elutasítással kezdtünk, mostanra ez elmúlt. Magabiztosan, egy még mindig új struktúrában is jól dolgoztak. Szeretnénk a kooperatív úton továbbhaladni, így rövidesen jön a Hanabi és a Pandemic is. Egymás segítése, az összedolgozás, a közös cél mind-mind remek elemek, amelyek eddig hiányoztak a repertoárból. A Forbidden Island során ráadásul már az előkészületek során fantasztikus visszajelzést kaptunk a társasok hatásáról. Az egyik srác kivett két kimaradt szerepkártyát a dobozból, elolvasta a különleges tudásokat, majd az egyiket jónak, a másikat rossznak titulálta. Röviden: magától olvasásra adta a fejét, értelmezte a szöveget majd értékelte is. Hát valami ilyesmire hajtunk.
Zárásként a Gyümiről. Kedves, aranyos, magyar fejlesztés egy izgalmas, jó csavarral. Nem az idősebb srácok a célközönség, de azért elővettük velük is. A hatás lenyűgöző volt. Mindenki az orra alatt mormolva próbálta megjegyezni mi hiányzik még a sorából. Együtt vártuk a gyümölcsöket, számokat, örömködve, bosszankodva, el-elbizonytalanodva. Egyszerű játék, komplex játékélmény. És ezt is lehet ketten, erre is lehet készülni. Talán épp a Gyümi ad majd keretet új társaságokhoz. Mi mindenesetre teremtjük a helyzeteket, készülünk és figyelünk.
Eszter, Máté
