Ez egy nehéz reggel volt. Felborult a megszokott ritmus: fűnyírózók a kertben, fülsiketítő hangzavar, új helyszínt kellett keresnünk. Nem motiválta a gyerekeket a mesélés, az éneklés, a rajzolás, a bábozás. Egy kis piros pecsenye, egy kis szkander és Isten adja, hogy elhallgassanak azok a fűnyírók, hogy végre visszamehessünk a szokásos helyünkre. Aztán szépen elhallgattak a fűnyírók. Ma volt egy új résztvevő, egy óvódás korú kislány, ő mentette meg a foglalkozást: egy laikus, friss szem, akinek még szokatlan volt ez az egész, meg lehetett fogni a meséléssel, és a többieket is húzta magával. Hamarosan előkerült a pompom fejű báb is, Pulútó, ő lett a mesélő, ő vezette a foglalkozást. Ez a rikácsoló, Paprika Jancsi szerű figura nagyszerű találmánynak bizonyult, felszabadította, felbátorította a mesélőt és a néző-résztvevőket. Remekül kezelte a konfliktushelyzeteket. Úgy hatott, mint egy rosszcsont pedagógus: csípős a nyelve, tükröt tart a gyerekeknek, ha szükséges, fogócskázik, táncol, énekel, beatboxol, remekül, rugalmasan válaszol a gyerekek pillanatnyi reakcióira. A gyerekek hosszan fogócskáztak Pulútóval, utána együtt énekeltek, végül olyan állapotba kerültek, amelyben erőlködés nélkül el tudtunk kezdeni nekik mesélni.
A mesében elérkeztünk egy mezőre, ahol tábortüzet raktunk, kis éneklés után Pulútó vallomást tett: egy hete indult el otthonról, mert nem tud félni, épp úgy, ahogy a barátunk, a Bátor Janka. Őt is az „anyucikája” beszélte rá, hogy elinduljon, és keresse meg a félelmet. Egy hete nem látta az anyucikáját, a testvéreit, nagyon hiányoznak neki, szeretne levelet írni nekik, de nem tud, nem tud írni. Segítsünk neki, írjunk neki levelet. Aki nem tud írni, rajzoljon neki. El is készültek a szép kis alkotások. Közben az egyik kislány kedvet kapott ahhoz, hogy felelevenítse a tegnapi kalandot, a Medvedisznóemberrel való találkozást, ezt Pulútóval el is játszották: a kislány, mint Medvedisznóember, Pulútó, mint Bátor Janka. A játékot nagy beatboxozás zárta.
A mai találkozás arra tanított minket, hogyan élhetünk túl egy olyan helyzetet, amikor semmi sem úgy történik, ahogy előző este elterveztük. Milyen fontos, hogy egy ilyen helyzetben ne erőltessük a mesélést, érezzük meg, hol tartanak a gyerekek, találjuk meg az ennek megfelelő játékokat, hogy végül el tudjuk kezdeni a mesét. Az is kiderült, hogy egy ilyen Pulútó-szerű bábfigura egy remek eszköz, ami nagy hatással lehet a gyerekekre. Ezt az egyszerű tárgyanimációs technikát is megtaníthatjuk nekik. Ma kísérletet tettünk arra, hogy levelet írassunk, mesei keretek között, valódi, inspiráló eredménnyel. A foglalkozás után festettünk, elkészítettünk egy tájképet, amit holnap ki fogunk rakni a kultúrházban.
Az ötödik napon azt tapasztalhattuk, hogy a pontverseny megtette a hatását. A hét vége felé természetes a fáradtabb, dekoncentráltabb gyerek (és önkéntes), de a szokásosnál is megfeszítettebb figyelem, a több játék, a több új társas, az, hogy a viselkedésüket is próbáljuk szabályozni, és persze a tét új helyzetet teremtett. Ez nem baj, talán ezt is akartuk: megnézni hol vannak a határok, mit bírnak, mi történik, ha nem bírják annyira jól. Ettől függetlenül szépen lement két nagy játék: Citadella, Finca) és több kisebb is, de több volt a panasz, nehezebb volt levezényelni a játékokat, együtt tartani a csapatot. Utóbbi nem is ment teljesen: az elején és a végén is elveszítettünk egy-egy gyereket, akik különböző indokokkal inkább más program után néztek, azt is vállalva, hogy lemaradnak a versenyben. Jól látszott, hogy a pontgyűjtés, a nyeremény nem motivál a végletekig. Talán kitolta a holtpontot, de az is lehet, hogy nem. Ezért is gondoljuk fontosnak, hogy a következő táborban ne legyen pontverseny. Szeretnénk megnézni a hatását: megszerettek-e új, nehezebb, absztraktabb játékokat is, és hajlandóak-e egy hasonló intenzitású hétre, pusztán azért, mert ez jó. Egyébként azt gondoljuk, hogy igen, kár lenne elrontani azzal, hogy bekerülünk egy külső motivációs spirálba. Viszont új elemek behozására hihetetlen hatékony eszköznek bizonyult a verseny: végre többen, közel fél órán át játszottunk a Száguldó robotokkal. Nem álltak föl ott és akkor, mint eddig, hogy ez nehéz, hogy rossz, hogy játsszunk már mással. Mondták most is ezeket, de ülve maradtak és keresték a legrövidebb utakat. Keresték és megtalálták. Többen is. Ez pedig olyan élményhez juttatta őket, amire lehet építeni, hiszen megküzdöttek egy elég nehéz játékkal, egy igazi mumussal.
Újra teljes létszámmal tartottuk az iskolaelőkészítőt, de az egyik kisfiú helyett egy új önkéntes, Bogi vett részt a foglalkozáson. Ő azért volt itt, hogy megismerje a gyerekeket és megnézze hogyan működik egy ilyen alkalom, mivel holnap ő tartja az utolsót. A testséma tudatosítását és a finommozgás fejlesztését tűztük ki célul. Az ujjakat a Tíz kicsi indián nevű gyakorlattal melegítettük be, majd eredeti tervtől eltérően elővettük a múltkori, sikeres gombpöckölős játékot. Ez után a bal és jobb irányokat gyakoroltuk énekléssel, kéz körberajzolással, a Fogd a labdát! és a Színek és testrészek játékokkal. Közkívánatra a saját kezünkkel díszített lapokból csákók készültek, ami igazi katonákká és kalózhercegnőkké változtatott minket. A nehéz kezdés ellenére (és egy kis rögtönzés segítségével), sikerült bevonnunk a gyerekeket, akik jól érezték magukat. Persze a hétvége közeledte már meglátszott rajtuk, így az utolsó percekre láthatólag elfáradtak, de ez sem vette el mindenki kedvét attól, hogy kijöjjön velünk a pályára. Holnap Bogi próbál szerencsét! Hajrá!
Délután, a pályán már nem kártyáztunk a nagyokkal, elfogyott a lendület. Viszont két órán keresztül sportoltunk. Volt egy focimeccs, amit tulajdonképpen maguk szerveztek meg, ami mindig öröm, utána pedig meglátták a kisebbeknek tervezett zsinórlabda madzagját, és a kártya felett való üldögélés helyett nekiálltunk röplabdázni. Két ilyen hosszú csapatjáték egymás után igen ritkán jön össze és ez még akkor is remek volt, ha akadtak is bőven nehézségek, hiszen egymással és velünk is türelmetlenebbé váltak a gyerekek, ami sok feszültséghez vezet.
A kicsiket is nehezebb volt összefogni, inkább sok, rövidebb játék jellemezte a délutánjukat: Mókusok, mókusok ki a házból (mókusok után mindenféle más állattal), cicázás, vadászat, kártyajátékok (Dobble, Inferno). Néhányan pedig még Zsírozni is megtanultak Bogitól.
Kiérezhető talán ebből a bejegyzésből, hogy a hét végével azért a problémák is sokasodtak. Ez persze teljesen természetes, hiszen ők is elfáradtak, és mi is. Nagyon hosszú tud lenni egy egész hét, ha folyamatosan koncentrálni kell, különösen akkor, ha ehhez kevésbé vannak hozzászokva. Azt viszont nagyon jó látni, hogy a gyerekek közötti konfliktusok a kezdetekhez képest sokat tompultak. Már nem igazán lehet azt mondani, hogy egyik vagy másik gyerek nem szokott együtt játszani, ezért természetesek az összezördülések. Tucatnyi táboron vagyunk túl, az elmúlt hónapokban heti szinten jelen voltunk, kialakult egy csapat, akik rendszeresen járnak hozzánk, akik egyre toleránsabbak egymással, egyre több dologban tudnak együttműködni. Biztosan ez volt az egyik legfontosabb célunk 2012-ben, amikor belevágtunk a munkába. Még nem érkeztünk meg oda, ahova szeretnénk, de egyértelműen az úton vagyunk.
Nem szeretnénk azt sem elhallgatni, hogy az estét egy spontán válságértekezlettel zártuk. A téma örök: fegyelmezés, határok, szankciók(?). Szembe kellett nézni azzal, hogy néha nem vagyunk következetesek, hogy máshol és máshol vannak a határaink. Az egész nyárnak azzal vágtunk neki, hogy ne csak egy-két ember vállán legyen a teher, hogy támogassuk egymást, figyeljünk egymásra is, és ami a legfontosabb, hogy megtaláljuk azokat az utakat, ahol úgy tudunk súlyt adni a tetteiknek, hogy közben ott tudjuk őket tartani, hogy együtt fejlődhessünk, együtt változhassunk. Ez borzasztóan nehéz és továbbra sem tudjuk a megoldást, de az ilyen nagy beszélgetések mindig segítenek abban, hogy megtegyünk néhány apró lépést. A legnagyobb élmény pedig az volt ezzel kapcsolatban, hogy elképesztően őszintén tudtunk beszélgetni a saját és mások hibáiról. Sértődés és indulatok nélkül. Jó egy ilyen csapatban lenni.
Bogi, Eszter, Julcsi, Máté, Milán, Pisti, Tami
