Két nyárral ezelőtt a táboraink tervezése nagyrészt álmodozásból és a kézműves foglalkozások kitalálásából állt. Ahogy azóta egyre többet ismerünk meg a gyerekekből, egyre több eszközünk van az álmok valóra váltásához. Van bátorságunk kipróbálni dolgokat, mert találtunk közös halmazokat, olyan területeket, amelyekkel ők is, mi is szívesen foglalkozunk. Ezeken belül tudunk építkezni, és bár mindig meg tudnak lepni bennünket a gyerekek, reálisabban látjuk a következő lépéseket. De igaziból nincs is nagy kockázat: még ha nem is sikerül valami, ugyanúgy visszajönnek másnap és kíváncsiak arra, hogy mi újat mutatunk még. Az újdonságok varázsa azonban méltatlanul háttérbe szorította a sokak által szeretett kézműves foglalkozásokat.
Míg kezdetben a napok felét ilyen tevékenységekre építettük, az utóbbi időben inkább az volt jellemző, hogy egy-két kézműves ötlettel vágtunk neki a hétnek. Aki ennél többre vágyott, az rendszerint fonalat vagy gyöngyöt kért, és egész délelőtt újabb karkötőket font és fűzött rendületlenül, aminek eredményeként többeknek szinte könyékig karkötők borították a kezét, és az önkéntesek is gazdagabbak lettek legalább egy, de akár tucatnyi ékszerrel.
Ilyen előzmények után a tavaszi szünetre nem is lehetett más a célunk, mint megtalálni a két véglet közötti ideális állapotot. Ennek első lépéseként még itthon rengeteg ötletet gyűjtöttünk, kipróbáltunk, és ha szükségesnek láttuk, néhány apró módosítással a célközönségünkhöz igazítottuk őket. Ezekből válogattunk aztán különféle dolgokat a hétből öt napra, csupa olyan dolgot, ami nem tölti ki az egész délelőttöt, hanem marad mellette idő kinti játékokra és társasokra is. Az így összeállított programot kifüggesztettük a kultúrban, hogy a tervünk mindenki számára látható legyen.
A napok, programok közötti eligazodáson túl ezt a táblát motivációnak is szántuk, egyértelmű szemléltetésnek, ami azt mutatja, hogy érdemes felkelni és feljönni hozzánk reggel, mert ilyen klassz dolgokat is lehet majd velünk csinálni. Egyúttal elejét vettük a fonalat kérők rohamának is. A napok struktúráján ezzel nem változtattunk, reggelenként ugyanúgy drámás játékokkal kezdtünk az udvaron, egész más volt viszont utána a hangulat a nagyteremben, és ehhez csak annyi kellett, hogy aki nem szeretett volna társasba kezdeni, az tudta, hogy mire vár, amikor leült a megszokott kézműveskedős asztalhoz. Ez volt az első olyan táborunk, ahol részletes programot osztottunk meg a résztvevőkkel (kézműves és társasjátékos programokról), de biztos, hogy nem az utolsó, mert egyértelmű siker volt – olvasgatták, nézegették, megjegyezték, hogy mikor mi várható.
Legnagyobb sikere a nyomdakészítésnek volt, de szívesen segítettek az ajándékba szánt társasjátékok megrajzolásában is. A tábort a fűfejek elkészítésével kezdtük. Ezt a többség hitetlenkedve fogadta, de a reggeli locsolásoknak hála nem hiába nézegettük a fejeket, az utolsó napokra már elkezdtek kibújni az első fűszálak.
A rendszeres, változatos, de nem egész délelőttre szóló foglalkozásokkal jó helyet találtunk a kézművességnek a tábor egészében. A többi programunkhoz hasonlóan természetesen ebben sem kötelező részt venni, de sokan szívesen csatlakoztak hosszabb-rövidebb időre. Amellett, hogy gyönyörű dolgokat készítettek, ilyenkor lehet nagyokat beszélgetni is – nagyobb odafigyeléssel, mint játék közben, nyugodtabban, mint séta közben, ráérősebben, mint bármikor máskor. Emellett persze jó látni azt is, hogy milyen figyelemmel fordulnak felénk, és milyen elmélyülten készítenek egy-egy apróságot.
