A partijáték kategóriáról valószínűleg ritkán ugrik be a logikus gondolkodás, miközben nagyon is gyakori, hogy szükség van rá a sikerességhez. Így van ez a Crazy Circus-nél is: bár hülyeségeket beszélünk és böhöm fa állatokat pakolunk le-föl, egyik porondról a másikra, igazából logikai feladatokat oldunk meg: az elefánt, a jegesmedve és az oroszlán egymás hegyén-hátán, és sosem úgy, ahogy a célkártyán szerepelnek. Szóval meg kell terveznünk a folyamatot, ráadásul az utasítások kódolva is vannak, így még erre is kell figyelnünk. Ha rájövünk, hogy a piros porondon alul lévő állatnak felülre kell kerülnie, hogy onnan átugorhasson a másik porondra, majd után az az állat, ami ezután legfelül van a piros porondon, akkor azt kell mondanunk, hogy NI-KI-KI. A mozgásokat tehát szótagok jelölik, amiket össze is kell olvasni. Ráadásul a mozgásokat csak fejben hajtjuk végre, így a játék a memóriát is rendesen megdolgoztatja. Hiába nagyon vicces, igazából nagyon nehéz játék. És ez egyszerre óriási előny és nagy-nagy gond. Ezt mindig mérlegelnünk kell, mielőtt levesszük a polcról.
