Kicsit késve kezdtük ma reggel a drámás foglalkozást. Ketten, akik tartottuk, elmentünk egy testvérpárért, és mire odaértünk a kultúrhoz, már többen is ott várakoztak. Talán ennek is köszönhető az, hogy már a foglalkozás elején elvesztettünk néhány gyereket, akik egyébként részt szoktak venni. Kicsit nehezen indult a közös játék, nem voltak olyan lelkesek a velünk maradt gyerekek sem. Játszottunk néhány körjátékot, énekeltünk. Igazán csak akkor lendültünk bele, amikor elkezdtük újra a mesét játszani: az ottmaradt gyereknek, és a néha még hozzánk vetődőknek jutott egy-egy szerep, amibe lelkesen beleélték magukat, s szinte már maguktól találták ki a mese folytatását.
Szádelit elkísértük útján a tóhoz, ahol találkozott Zétárral, a ponttyal. Megajándékozta őt két foggal, de még csak nem is sejtette, hogy ezzel óriási kalamajkát okoz a vizek lakóinak. Zétár rettegésben tartott mindenkit maga körül. Egy kis zöld levelibékával együtt ellátogattunk Szádelihez, és megkértük, segítsen, fossza meg a pontykirályt hatalmától. Feltettük a gyerekeknek a kérdést: Hogyan tudna Szádeli segíteni a tó lakóinak, hogyan csalhatná ki Zétárt a vízből, s Zétár hogyan közlekedhetne a parton? Nagyon jó ötleteik voltak, s ezeket rögtön meg is valósították, végig a szerepeikben maradva. Szinte magától folyt már a történet…
Sokkal többet terveztünk mára, hátra volt még egy fejezet, sok érdekes eseménnyel, amire egyáltalán nem jutott sem idő, sem energia. Valószínűleg el kell engednünk azt, hogy a drámával nagyobb csoportot mozgassunk meg, talán az sem baj, hogy egy-egy gyerek csak 10-15 percre csatlakozik, aztán elmegy társasozni, kézműveskedni vagy akár az utcán biciklizni. Emellett szembe kell néznünk azzal is, hogy így kevésbé tudunk építeni az előző nap vagy akár a fél órával ezelőtt lejátszott eseményekre. Lehetséges, hogy a foglalkozások struktúráján is változtatnunk kellene. Ezen gondolkozunk most.
A mai kézműves foglalkozáson papírgurigából készítettünk tolltartókat. Meglepetésünkre nem csak lányok, hanem fiúk is érdeklődést mutattak a foglalkozás iránt. A gurigákra színes fonalakat ragasztottunk, majd többen masnival díszítették őket. Volt, aki önállóan dolgozott, de a fiatalabbaknak kellett egy kis segítség, mert a ragasztás igen nehéznek bizonyult. Jó volt látni, hogy amikor a saját tolltartójukat befejezték, olyan remekművek is készültek, amelyeket ajándéknak szántak szeretteiknek.
Rendben folytatódott ma is a Tichu-bajnokság: élvezik, szeretik ezt a kártyajátékot. Érdekes, hogy milyen sokat vártunk ennek a megtanításával, mert nehéznek éreztük, azt gondoltuk, hogy nem fog működni, nem elég izgalmas nekik. Sajnos a kártyajátékok megítélése sokszor nem túl pozitív, legtöbbször a szerencsejáték jut eszünkbe rögtön, pedig elképesztően sokféle kártya van, rengetegféle mechanizmussal, éppen ezért nekünk is nagyon hasznosak. Úgy érezzük, hogy ezen a nyáron végre megtaláltuk a helyüket, amihez az kellett, hogy komolyan vegyük ezeket a zsebben elférő, párlapos paklikat és elhiggyük, hogy akad bőven mélység bennük is, annak ellenére, hogy nincs tábla, nincs ilyen lapka, olyan bábu stb. Szóval csak bátran!
A nap egyik fontos kérdése volt, hogy mi történik majd a Tichu után. A China és a Dicke Damonen tegnapi kudarca után tartottunk attól, hogy a mai tervek sem fognak működni. Bár A kis herceg azért egyszerűbb struktúrával bír, veszély az itt is volt bőven. Már önmagában az, hogy végig fogják-e ülni a szabálymagyarázatot vagy sem. Ráadásul ez egy mesén alapuló játék, a mese pedig nem menő, nem elég felnőttes. Volt is egy kicsi húzódozás, oda nem figyelés, de szépen lassan meggyőzte őket a játék és végül felépült mindenkinek a kisbolygója. Persze a héten majd még egyszer elő fogjuk venni, hogy valóban el tudjanak mélyedni benne. A játék legnagyobb előnye, hogy kisebbeknek is remek, leginkább a mese és a kivitelezés miatt, de a nagyobbak is élvezhetik, mert rendkívül érdekes a játék menete. A nagyok után így ma a kisebbek is játszottak vele, és nem is egy kört.
Zárásként egy régi klasszikus, a High Society került az asztalra. Elég volt megemlíteni, hogy egy licitálós játék, máris megjött a kedvük hozzá. Ez az a játékmechanizmus, amivel az elsők között ismerkedtek meg, így a szívükhöz nőtt. Végül három kört is játszottunk, hogy megnyugtatóan eldönthessük, ki bánik legjobban a pénzével.
A kisebbek versenyéhez nagy örömünkre újabb résztvevők csatlakoztak, és mindenki nagyon türelmetlenül várta már, hogy megint lehessen ‘pontért játszani’. Délelőtt egy mindenki számára új játékban, a Make ‘N’ Breakben mérték össze megfigyelőképességüket és ügyességüket a játékosaink.
Délután kint folytatódott a pontgyűjtés, a pályán egy tegnapi versenyszám, a Tea Time került megint elő, hogy azoknak is legyen még esélye pontokat gyűjtögetni, akik az előző napot ilyen-olyan okok miatt kihagyták. Ez a korosztály ugyan nem társasozik olyan rendszerességgel, mint a nagyok, de úgy tűnik, lassan kezdenek ők is ráérezni a játék komolyságára. A verseny keretein belül hosszabb játékokat játszunk, mégis kitartóbbak, figyelmesebbek a gyerekek. Jó látni azt is, hogy szívesen tanulnak új társasokat, illetve hogy újabb társakkal is megmérkőznek, így egyre bővül azoknak a köre, akik leülnek játszani egymással. Reméljük, kitart ez a lelkesedés, és a hétvégéig tovább fokozódnak a verseny izgalmai.
Szerencsére ma is megtarthattuk a suliba készülők foglalkozását az óvodában. Ki tudja mi oknál fogva, a gyerekek nagyon fel voltak pörögve, így megint szükségünk volt egy kis újratervezésre, hogy hasznosan töltsük az időt. A tervezett játékoknak elég nagy részére nem került sor, de elővettük például a második tábor népszerű ugibugizós mókáját. Az idő nagy részében A három kismalac és a farkas című mesét olvastuk el és a tegnapi nap sikerén fellelkesülve bábokat is használtunk hozzá. Ezután megbeszéltük a mesét, valamint gyurmából elkészítettük a malacokat és a házikóikat. Talán nem a legjobban sikerült alkalom volt ez, de reméljük nem volt haszontalan a gyerekek számára sem és mi is fel tudjuk használni legközelebb azt, ami ebből megtanulható.
A mai napon sikeresen megtartottuk a kiscsoportos foglalkozást három második osztályba készülő gyereknek is. A fő téma az évszakok, hónapok, napok gyakorlása volt, illetve az időbeli tájékozódás megerősítse. Játszottunk babzsákdobálósat, közben beszélgettünk az egymást követő évszakokról, hónapokról, napokról. Kicsit gyakoroltuk az írást, olvasást is. Természetesen a szórakozás sem maradhatott ki, többször is meghallgattunk egy hónapokról szóló dalt, ami elnyerte a gyerekek tetszését.
Délután ismét kimentünk a pályára, ahol a kicsikkel és a nagyokkal közösen métázni kezdtünk. Ezt a játékot jól ismerik, szeretik: a gyerekek nagyon ügyesen ütöttek és futottak bázisról bázisra. Pár kör után véget ért a játék, majd korosztály szerint szétvált a csapat: az idősebbek röpiztek, míg a fiatalabbak társasjátékokat játszottak az árnyékban. A röplabdában a fiúk a lányok ellen mérték össze az erejüket, és a küzdelem igazán szoros végeredménnyel zárult. Miután mindenki kellemesen elfáradt, a nagyobb fiúk is az árnyékba ültek, hogy megtanuljanak egy új kártyajátékot: a Rabló Römit. Ezt eleinte nehéznek vélték, de ez sem vette el a kedvüket, hiszen a délután hátralevő részét az alapok elsajátításával töltötték, amit holnap folytatni szeretnénk. Persze egy kis csínytevésre is maradt még energiájuk: keveréskor a jokerek el-eltűntek a lábak alatt, s ha ezt nem vettük észre, ők maguk mutatták meg nagy mosollyal, hogy túljártak az eszünkön, és több (vagy épp kevesebb) lapjuk van, mint amennyinek lenni kéne. Ezért persze egyáltalán nem haragudtunk, hiszen ez is hozzátartozik a mókához, és a játék mit sem ér móka nélkül.
Ági, Ancsi, Bogi, Bogi, Eszter, Julcsi, Máté, Petra, Sári, Tami
