Először járva Toldon azt kerestem, ami az első élményem szokott lenni, ha falura utazom, az utak egy pontba futását, azt a teret, épületet, ami a közösség központját jelenti minden ott lakó számára. A mindenkit egybefogó kör ott fogadott magába, ahol a legkevésbé számítottam rá, ráadásul csupán egy csomag játékkártyára volt hozzá szükség.
Érkezésünk után rövidesen meg is kezdhettük a tanulást az első gyerekekkel, akik alig várták, hogy nevüket felírjuk a háromnapos beosztást tartalmazó tábla megfelelő idősávjához. Bíztató volt látni, hogy nemcsak fontosnak érzik, alkalmazzák is ezt a rögtönzött „órarendet”, előfordult, hogy egyikük szabad időpontot látva helyet kért magának a másnapi menetrendben. Előfordultak kisebb torlódások, nagyobb fennakadást viszont nem okoztak, jó ritmusban folyhatott az együtt-tanulás.
Az egyetemen történelmet tanulok, így reménykedtem benne, hogy ez a tantárgy is előkerül majd az elvégzendő feladatok közt, nem is kellett csalatkoznom. A legnagyobb élményt az adta, mikor egy sráccal egy délelőtt alatt áttekintettük Egyiptom történetét, meg amikor feladatokat megoldva elbeszélgethettünk Hammurappi törvényeinek igazságosságáról, vagy az öntözéses földművelésről.
Már a foglalkozások idején, egy-egy tantárgy, vagy hosszabb feladatsor megoldása utáni szünetben előkerültek az egy-, vagy kétszemélyes logikai játékok, jó alkalmat nyújtva a versengésre, feszültség levezetésre, ugyanakkor megőrizve az összeszedettséget, figyelmet. Férfiasan be kell vallanom, számos alkalommal alulmaradtam ellenfeleimmel szemben, nemcsak szórakozottságom, hanem az ő tapasztaltságuk, fortélyosságuk miatt is.
A délutáni együttlét során már a közös játéké volt a főszerep. A napközben velünk tanuló gyerekek visszajöttek, körbeültük az asztalt, és kezdetét vette egy Aranyásók-, Bohnanza-, Munchkin-, vagy Sole Mio-parti. A másik meghallgatása, a szabályok betartása és betartatása (volt, hogy megelőztek minket a fegyelmezésben), a fair play-re való törekvés alakították ki azt a kört, amit a nap elejétől fogva szerettem volna megtalálni, és végül itt sikerült rábukkannom.
Fontos tapasztalatnak érzem a helybéliek alapvetően pozitív hozzáállását a velünk való beszélgetések során. Állandóak voltak a „Mikor jöttök legközelebb?” típusú kérdések, amiből egyszerre volt kiolvasható a várakozás, ugyanakkor kicsengett belőle az is, hogy vendégként, jövevényként vagyunk jelen köztük. Az együtt-gondolkodás, a kis lépésekben történő állandó haladás, a kis körök megtalálása, kitágítása talán még közelebb vihet minket egymáshoz. Remélem, hogy előbb-utóbb azok a toldi gyerekek is el tudják majd olvasni ezt a blogot, akik múlt szombaton még a szövegértés alapjaival ismerkedtek.
